4. rész
A 40-50 éves kor korosztáynak megfeleő öltözködés
Mint mindegyik korszaknak a hölgyek életében megvannak a sajátos nehézségeik. A 40-50-es életkor mégis az egyik legnagyobb változást hozó időszak. Mind testileg, mind lelkileg bonyolult kor ez. Az ösztrogén és progeszteron szintünk erősen csökken. Sokaknál megjelenik az ösztrogén dominancia, mely testi problémákat okozhat, esetleg megkezdődhet a menopauza is. Egyre inkább láthatóvá válik a bőrünkön és a testünkön is az, hogy már nem vagyunk fiatalok, ráadásul ebben a korban megy tönkre a legtöbb házasság is, ami az önbizalomra nincsen jó hatással.
De megvannak a szépségei is az időszaknak. A 40-es nő tud vonzó és csinos lenni!
Felnőtt, nem foglalkozik már lányos csacskaságokkal, tudja, hogy mit akar. Reális elvárásai vannak magával és másokkal szemben is!
Nézzük, hogyan tudja leginkább kifejezni magát az öltözködésén keresztül:

1. Kicsit több időt kell szánnunk az öltözködésre, sminkre és hajra mint eddig! Emiatt érdemes 10 -15 perccel korábban kelni a megszokotthoz képest. Ez nem nagy áldozat, napok alatt rájövünk, hogy megéri az igyekvés!
Magunkat is jobban fogjuk érezni azáltal, hogy pár perc énidőt szánunk magunkra!

2. Nem győzöm eleget hangsúlyozni a szoknya és ruha viselésének fontosságát. Nagyon látványos eszköze a nőiességnek! Legyen néhány színtípusunknak megfelelő egyszínű szoknyánk, melyeket a párosíthatunk a színtípusunkhoz illő mintás, vagy egyszínű csajos blúzzal, felsővel, blézerrel.
A ruhákkal megkönnyíthetjük az életünket, ezért "kezdő öltözködőknek" különösen ajánlom őket! Nem kell gondolkodnunk azon, hogy mivel párosítsuk, már magában nagyon szépen öltöztet.
Ősszel-télen egy blézerrel, kiskabáttal, vastag harisnyával viselve fázni sem fogunk benne.

3. Itt az ideje, hogy feldobjuk öltözetünk egy szép kendővel, sállal, ami rögtön kifinomult stílust ad ruhánknak. Használjunk kiegészítőket is: csinos, minőségi táskát, napszemüveget esetleg kalapot.

4. Hordjunk ékszereket minden nap.
Egy jó helyen viselt ékszer emelni tud az öltözkösdésünk szintjén.
A hideg típusok ezüstös, a meleg típusok aranyos színű bizsut vagy ékszert hordjanak, mert remekül kiemeli a bőrszìnüket! Természetesen saját, hozzánk illő színeinket is viselhetjük bizsuként. Fülbevaló mindig legyen a fülünkben, mert nőies.

5. Öltözetünkhöz társítsunk blézert, mellényt, kardigánt, mint harmadik darabot! Ezzel is megemelhetjük öltözködésünk szintjét!

6. Szerezzük be a legalapvetőbb sminkfelszerelést a színtípusunknak megfelelő színekkel. (Ezek: alapozó, korrektor, szemöldök szett, szemhéjpúder, szemhéjceruza vagy tus, szempillaspirál, pirosító, és rúzs. Tanuljuk meg sminkelni legalább egy kicsit! (Gyere el színtanácsadásra, és megbeszéljük a technikákat vagy a neten is nagyszerű videókat találhatsz.)

7. A hajunk kibontva viseljük utcára vagy munkahelyen, ne legyen állandóan összefogva. Szerencsés, ha a haj nem fiúsan rövid, de túl hosszú se legyen, hiszen nem vagyunk már kislányok! A szépen karbantartott váll körüli hossz az ami a legszerencsésebb ilyenkor.

8. A nők 80%-a festeti a haját ebben a korban, hiszen már megjelennek az első ősz hajszálak. Tudjuk meg, melyik színtípusba tartozunk, és ennek megfelelően festessünk hajszínt. A rosszul megválasztott hajszín nagyon természetellenes tud lenni, és rendkívül öregít!!!

9. Végleg felejtsük el a sportcipőket! Utcára és munkahelyre viseljünk nőies darabokat! Ez nem jelenti, hogy magas sarkúban kell járnunk! Vannak nőies, kedves balerinák és törpe sarkúak, lapos talpú szépségek is a boltokban. (Kirándulni, sétálni persze vegyünk sportos cipőket!)

10. Talán a legfontosabb, hogy találd meg a hozzád leginkább illő stílust, stílusokat. Ruháidat ennek megfelelően párosítsd egymással. Nem javasoltak ebben a korban a kislányos minták, a tapadós ruhák, a túlzott kivágások, a nagy bőrfelületek villantása, a mikro vagy miniszoknya stb. helyettük térjünk át a csinos, divatos, a test vonalát lágyan követő és azt megfelelően hangsúlyozó öltözködésre. Alakítsunk ki egy kapszula gardróbot, amivel rengeteg időt és pénzt tudunk megspórolni. Ha segítségre van szükséged keress fel! :)
Remélem megtudtál néhány újdonságot a 40-es nő öltözködéséről! Ha tetszett a bejegyzésem, oszd meg másokkal is, sokat dolgoztam vele. Olvasd további írásaim a www.styleit.hu/blog oldalon. Köszönöm figyelmed!
Szeretettel:
Szitás Judit
Comments